A fejezet címe összefoglalja mindazt, amit az egykori Reck kúriában
működő családi vállalkozás tevékenysége lefed. 1989-től ugyanis az
épületegyüttesben a Hudák család szövőműhelye, majd tevékenységi körüket bővítve, 1992-től magyar nemesi és polgári díszruhákat készítő varrodája működik.
_
A családi vállalkozás lelke, Hudák Józsefné (Zsótér Julianna) és férje az 1970-es évektől az 1980-as évek közepéig makraméval foglalkoztak, az
ügyes kezű asszony művészeti nívódíjas makramé készítővé vált. E tevékenysége után a Szegedi Háziipari Szövetkezet bedolgozója lett, onnan kapta az alapanyagokat, a mintákat stb. A kiváló szervezőtehetségű Julianna keze alá olykor húsz helyi lakos is dolgozott (szőtteseik Erfurtba
és Frankfurtba is eljutottak). A „szegedi” évek után is a szövésnél
maradtak, de immáron családi vállalkozásban. Julianna férje és fiai, József és Csaba 1989-1990-ben készítettek egy szövőgépet, melyen szőnyegeket, asztalterítőket, függönyöket gyártottak, és ezeket saját
maguk értékesítették.
Az újabb ötlet, a lenvászonból és a különböző bársonyokból, azaz finomabb kelmékből készített ruhák azonban komolyabb gépparkot igényeltek. Szerencsés fordulatnak köszönhetően 1993-ban sikerült megvenniük a Tótkomlósi Háziipari Szövetkezet szövőgépeit és mintakollekcióját (247 db, Julianna kedvence az orosházi minta).
A családi vállalkozás másik eleme 1992-től a magyar nemesi és polgári ruhákat készítő varróműhely, Hudák Mariann „a varrónőnek született lány” felségterülete, aki a Magyar Divat Intézetben végzett női ruhaszerkesztő, tervező és modellező szakon. Vele született tudását a Müller Szabászakadémián fejlesztette tovább Düsseldorfban, immáron a férfiruhák készítése terén is. Saját bevallása szerint szinte egyáltalán nem rajzol előre, hanem rögtön az anyag kiszabásával kezdi
ruhakölteményeinek kialakítását. Természetesen előtte a megrendelővel megbeszéli a ruháról való elképzelést, és magában vázlatosan eltervezi, „egyből látja maga előtt” a darabot. Nagyon fontos számára a megren-delőről alkotott személyes benyomása, a vevő megismerése, mert csak akkor tud igazán jó és szép, kizárólag személyre szabott ruhát készíteni. Amikor már teljesen elkészült a ruha, akkor még egyszer végigsimogatják, megnézik minden részletét, ellenőrzik a hajtásokat, hogy minden tökéletes-e. Ezt úgy hívják, hogy „szeretőzés”, melyről a vevők nem
tudnak, esetleg csak megérzik. Minden ruhájuk zsűrizett és levédett.
A gyönyörű ruhákat megcsodálták már Brüsszelben két helyszínen, ahová – nemes gesztusként – elvitték magukkal a Csorvás Népművészetéért Egyesület minden tagjának egy-egy termékét is. A passaui, lipcsei kiállításokon túl természetesen rendszeresen bemutatkoznak a hazai tárlatokon és fesztiválokon. Olaszországban mindig szívesen látott vendégek. Az Alpok-Adria szépségversenyen részt vevő hölgyeket ők öltöztették. Nem véletlenül szerezte meg tehát Julianna 1987-ben a Szövő Népi Iparművész végzettséget, Mariann pedig 2002-ben a Mesterremek Díjas Viseletkészítő címet. Emellett elnyerték a Nemzetközi Textiles Konferencia, az Expo, a legjobb hazai kézműves termék, a legjobb
kézműves kiállító díját. 2016-tól a műhely bekerült a Békés Megyei Értéktárba.
Csorvás volt földbirtokos családjának leszármazottja, Wenckheim László gróf Magyarországon jártában gyakran meglátogatja a kúriát, és családja számára ruhákat is vásárol. Hozzá hasonlóan több jeles
személyiség megfordult már itt.
Mivel Hudák nagyapa szerint a „magyar emberhez a ló illik”, ezért Julianna fia, Csaba gondozza a kúria melletti istállóban a néhány póniból álló „családi ménest”.
